2011. augusztus 15., hétfő

Egy nap Szegeden:)

Az eddigi  legextrémebb dolog amit a család csinált az a tegnapi kirándulás volt Szegedre a strandra.
Egy napra mentünk le strandolni mert annyira megtetszett a fedett rész.
Szó szerint az ország másik végébe mentünk strandolni:))))
De mindent egybevéve azt mondhatom megérte.
Hajnali négykor ébresztő, indulás ötkor, érkezés negyed  tízkor, csúszdázás  minden mennyiségben, indulás este fél nyolckor, érkezés negyed 12-kor.
De akkor is megérte, bár voltak azért hibák amiket kijavíthatnának szerintem.
Például hiányoltam az öltözőben a kabinokat, én egyáltalán nem szeretek mások előtt öltözni, még nők előtt sem, aztán hiányoltam nagyon a fedett részben az éttermet, de azt nagyon. Igaz volt kint két kajálda ami kiszolgálta a strand és a fedett rész vendégeit, de se választék nem volt, és eszméletlen drága volt szerintem, hely alig volt, szó szerint vadászni kellett rá, főleg kaja időben. A lángos és a palacsinta viszont elfogadható árban voltak, és finomak is.
Az átjárás a fedett részhez órával működött, de a rendszer el van tolva azzal, hogy ki és be is ugyanott megy az ember egyszerre, ez néha elég kellemetlen volt.:(
A napozóágyak a fedett résznél ingyen voltak és rengeteg volt, a strandon viszont fizetni kellett érte.
Igen, igen azért ez jár a napi jegyért ami mindenhová jogosít korlátlanul belépni, az ára kicsit borsos a maga 4000 forintjával.
De mindent egybevéve azt mondom megérte:)))
És most egy pár kép:








Ezek bent készültek, a következő már kint, de itt nem voltunk, jobban tetszett a benti rész:)))
És itt már indulunk este haza:)


Szerintem máskor is fogunk menni ha a közelben leszünk:)))), ezért csak leautózni már nem fogunk:)
És akkor ez is megvolt, ki lehet pipálni!:)

2 megjegyzés:

erikastyle írta...

Szia Drága! Örülök, hogy épségben haza értetek! :) Puszi! E.

Moncsi írta...

Szia Barátosném!
Én örülök a legjobban, mert már hazafelé elég kemény volt annyira fáradtak voltunk, de itthon vagyunk az a lényeg:))))