2010. július 10., szombat

Henna

Nyaralásunk alkalmával a nagylánynak csináltattunk hennát a strandon. Nagyon szép lett, a hölgyike aki csinálta igazán ügyi volt. De az ára azért egy kicsit meglepett. De hát nyaralunk mindent (vagyis majdnem mindent) a gyerekekért. 
A lánykám hennája ilyen lett:
Hát igen mindene a ló. Ezért is passzol ennyire hozzá az a kép.
És még a páromnak is tetszett ami aztán nagy szó, mert ő aztán a természetesség híve nagyon. Semmi festék.
Mikor hazajöttünk elkezdett kopni a festék a pacin, és én gondoltam egyet és rendeltem a neten henna festéket. 
Utánanéztem a dolgoknak ezzel kapcsolatban és kezdek beleszeretni a dologba. 
Szóval megjött a festék, de mivel a gyereket féltem a lehetséges mellékhatásoktól először magamon teszteltem. 
Sokat olvastam róla, hogy a (fekete) henna bőrirritációt okozhat meg még ennél csúnyább dolgokat is így hát ennek nem akartam a gyereket kitenni egy rendelt festék esetében. Nekem meg úgyis érzékeny a bőröm, ha nekem nem árt akkor a gyerkőcnek sem fog.
No nem dumálok tovább, a lényeg elkészítettem a saját hennámat. Nem fekete, de annál jobb:
 Meg kell mondjam őszintén beleszerettem.:))) 
Egyenlőre semmilyen problémát nem okoz, és remélem nem is fog. 
Ja, és persze nekem is a bokám külső részén díszeleg.
 

1 megjegyzés:

Cila Zzy írta...

Oh! Elsőre? Nagyon ügyes vagy! Főleg, hogy a saját lábadra saját magad... tutti!