2010. március 26., péntek

Filc nyuszikás tojásgyűjtő tasika

A minap jártam egy virágboltban és megláttam egy cuki kis nyuszikás tasit. Nagyon megtetszett, és rögtön átfutott az agyamon, nekem kell egy ilyen, de úgy hogy én készítem el saját kezűleg.
No volt is rá egy kis időm, és nekiestem. Fotózgattam is közben, hogyha nektek is tetszik ti is el tudjátok készíteni.
A kész tasi így fest:
Az alapanyag filc, kicsit csaltam, mert siettem és ebből a leggyorsabb elkészíteni.
A nyuszika fejét, és a fülét ezen szabásminta alapján készítettem el, a kezét és a lábát ehhez igazítottam már én.
 Kezdéshez, egy téglalap alapú kék filcet vettem.
 Varrógéppel, talpszélesen szépen körbevarrtam, de persze a teteje kimaradt.:)))
 Az aljára berajzoltam a varrás helyét, hogy tasi kinézete legyen. Az sarkoktól ott ahol a varrás kezdődik 2-2 cm-re jelöltem ki. Megrajzoltam, hogy pontos legyen a varrás.
 Most jön a varrás.
Mindkét oldalán elkészítem, majd óvatosan kifordítom. Ilyen lesz eddig a tasika.
Most már ennek a kész tasihoz képest kell kiszabni a nyuszika testrészeit.
Nekem eddig így festett a fej és a fülecske:
A fejét kétszer szabtam ki, mert az ki lesz később tömve, a füleket páronként csak egyszer az egyszerűség kedvéért. A fejen lévő varrásjelöléshez illesztettem a fület, és körbevarrtam, majd óvatosan picit kitömtem.
Ezután az arcocskáját kirajzoltam filctolla, de lehet varrni is.
Elkészítettem a kezeket, és a talpacskákat, is. Ezeket is óvatosan kitömtem, majd rátettem a tasira, hogy jók e a méretek.
Ha kész akkor már csak egy fülecskét kell készíteni a tasinak. A nyuszika testrészeit óvatosan rávarrni, ha akarod még díszítheted külön  is. Már lehet is indulni vele a fiúknak tojásokat gyűjteni bele.:))))
Jó munkát hozzá, ha kedvet kaptál elkészíteni!

2 megjegyzés:

Szegusz írta...

Ez nagyon édes!!! Szerintem kipróbálom... :)))
Igaz, nekem lányaim vannak... :)

Kalex © írta...

Köszi a szuper leírást! :o) Nagyon szép lett!